Támogasd a SUHANJT!

"Fuss a Holdfényben és gyűjts 21 Ft-ot kilométerenként a SUHANJ Alapítványnak!"





A SUHANJ! Alapítvány non-profit, közhasznú szervezet, amely 2010 óta osztja meg a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő társainkkal. Kezdetben egy maroknyi barát önkéntes segítő futóként futóedzéseken és versenyeken kísérte látássérült, kerekesszékes és értelmi fogyatékkal élő társait, majd a szervezet és az önkéntesek számának gyarapodásával még több akadályoztatott számára vált elérhetővé a sport, olyan nemzetközi versenyeken is. Az évek során a futás mellett elindultak az úszóedzések végtaghiányos gyerekeknek és látássérülteknek.

A SUHANJ! család napjainkra több száz fogyatékossággal élő embernek biztosít rendszeres mozgási lehetőséget. 2016 augusztusában pedig megnyitotta az ország első és egyetlen integratív, akadálymentes, épek számára is nyitott edzőtermét Budapest szívében SUHANJ! Fitness néven.

A SUHANJ! Fitness egész Európában kuriózumnak számít, egy olyan hiánypótló létesítmény, amelyre minden magyar ember büszke lehet, és amiből országszerte többre lenne szükség. A megnyitást követő egy évben több mint 27.000 vendégbelépést regisztráltak, ebből 22% fogyatékkal élő sportbarát volt - a paralimpikonoktól kezdve a speciális intézmények általános iskolás korú autista csoportjaiig. Sérültek és épek itt együtt spinningelhetnek, krankingelnek, TRX-szel és funkcionális köredzésekkel, Pilates-szel, személyi edzésekkel várják őket. Az erősítőgépek mindegyike kerekesszékkel is használható.

A SUHANJ! Alapítvány erőt ad. A sportolás nemcsak a fizikai, de a mentális állapotot is fejleszti, a mozgás öröme segít építeni a fogyatékkal élő emberek önbizalmát, közösséget ad, és előmozdítja a beilleszkedésüket. 

Nézd meg videónkat az Alapítvány életéről és, ha meghoztuk a kedved, csatlakozz hozzánk, várunk szeretettel!

SUHANJ! Alapítvány #erőtadunk

https://vimeo.com/165333047

És ahol még olvashatsz rólunk:

www.suhanj.hu

www.suhanjfitness.hu

www.facebook.com/suhanjalapitvany

www.suhanjfitness.hu 

www.vimeo.com/suhanj