IV. Szegedi Jótékonysági Félmaraton

2018. 12. 09. 08:00

Karitatív

Sok rászoruló és árva gyermeknek ajándékok nélkül múlik el a Karácsony. Ezen változtathatunk együtt!

Nyilas Misi immár klasszikussá vált történetét sokan a szívünkbe zártuk, a debreceni kisdiákét, aki nagy örömmel fogadott (volna) egy csomagot, amit neki küldtek. Hozzá azonban nem jutott el az ajándék, amit neki szántak. A Nyilas Misi Karácsonya elnevezésű jótékonysági program célja, hogy örömet szerezzen azoknak a mélyszegénységben élő, nélkülöző gyermekeknek és az intézményekben vagy szüleik nélkül nevelkedő fiataloknak, akik hiába vágynak ajándékra karácsonykor, körülményeik miatt erre nincs lehetőségük.

A IV. Szegedi Jótékonysági Félmaraton futói nevezésükkel a Nyilas Misi Karácsonya programot támogatják. Hozzunk egy kis csodát közösen ezeknek a gyermekeknek az életébe! Az ajándékokat a Szeged-Kálvin téri Református Gyülekezet önkéntesei segítségével juttatjuk el a megye rászoruló gyermekeihez. A programhoz kapcsolódó cipősdoboz akció keretében a tavalyi évben több mint 1000 gyermek talált karácsonyfája alatt többek között kreatív készséget fejlesztő játékokat, élelmiszert, édességet, meleg sapkát, sálat, kesztyűt.

Segítsünk együtt!