I. EPAM Jótékonysági Maraton és Maratonváltó

2016. 03. 03. - rendezvények

Örömmel jelentjük be, hogy idén június 19-én az EPAM Systems szegedi irodájával együttműködve maratont és maratonváltót szervezünk. A futás jótékonysági, a nevezési díjból a SZTE Gyermekklinika Gyermekintenzív Osztály "Kisgyerekek is lehetnek nagybetegek" programját támogatjuk.

A versenykiírást és az eseménnyel kapcsolatos minden részletet megtaláltok a verseny aloldalán:

AKIKÉRT FUTUNK

A "Kisgyerekek is lehetnek nagybetegek" program a SZTE Gyermekklinika Gyermekintenzív Osztály programja, amit az osztály dolgozói hoztak létre 2015 tavaszán a bent fekvő gyermekek kezelési körülményeinek javítására és gyógyulásuk elősegítésére. Az osztályon évente 250 gyermek kerül ellátásra, köztük veleszületett szívfejlődési rendellenesség miatt szívműtéten átesett csecsemők és gyermekek, valamint súlyos balesetes, égett vagy életveszélyes fertőzésben szenvedő kisbetegek is.

EPAM Systems

Az 1993-ban alapított EPAM mára világszerte több mint 12 600 IT szakembert foglalkoztat. A vállalat Közép- és Kelet-Európa legnagyobb komplex szoftverfejlesztési megoldásokat kínáló cége.

Magyarországon három városban: Budapesten, Szegeden és Debrecenben is rendelkezik irodával. Az Egyesült Államokbeli központtal működő vállalat Magyarország mellett jelen van Kanadában, Nagy-Britanniában, Németországban, Svájcban, Svédországban, Hollandiában, Szingapúrban, Fehéroroszországban, Oroszországban, Ukrajnában, Kazahsztánban, Lengyelországban, Bulgáriában, Hongkongban és Ausztráliában.

A New York-i tőzsdén jegyzett, és több mint 21 évnyi szoftverfejlesztői tapasztalattal rendelkező EPAM egy dinamikusan fejlődő cég, amelynek ügyfelei között számos Fortune 500 vállalat is megtalálható. Amerika legjobb kis vállalatait összegző 2013 Forbes listán a 20 leggyorsabban növekvő tech csillag között 2. helyen szerepel az EPAM, mely a Forrester és a Zinnov elemzői szerint a vezető szoftverfejlesztők egyike. A vállalat az IAOP TOP 30, „The 2013 Global Outsourcing 100” listáján is szerepel.